Monday, November 16, 2009

És pont.

Egy ideje már felírom a kínosan rímelő szópárokat, kisebb mánia lett úrrá rajtam, de amolyan kreativitás-gyakorlatnak tekintem, a blogcím is ennek a végterméke. Szóval, ha legalább 50 ilyen rímet kitalálok, indítok egy új blogot, ami csak erről fog szólni. Vagy ez nem is olyan jó ötlet? :))



Hogy ne legyen ilyen képtelen ez a bejegyzés, itt ez a kép Hanne Gaby Odiele-ről, az egyik kedvenc modellemről, na jó, az túlzás, hogy a kedvencem, de annyira fura, csúnyácska arca van, hogy az szinte már tündérien bájos. A plágiumért pedig ne vessen rám senki követ, de nem tudom már, hol találtam ezt a képet, vagy azt, hogy milyen tervező ruháit viseli, de a cipőt imádom, a nacit imádom, az összhatás különleges. És pont.

Sunday, November 15, 2009

Senses, scents, sentences

I can remember a particular year in which spring was especially beautiful with all kinds of feelings in my heart (Haha, what a poetic spirit I have at this hour). But all it's true and I can still evoke the mood I was in those days, and the air smelled not only of blossoming trees but rioting melodies as well. I think that was the time I started listening to indie, thanks to a guy who several months before that moment surprized me with a song called Evil ("Rosemaaaaary, heaven restores you in life"). I still remember that one afternoon while walking home from the university and listening to this song again and again and having such an easy heart, feeling perfectly happy for the song, the mood, the sunny-spring-ish weather-mood medly moment.
It's funny how certain tunes can generate a so-called "perfect moment" feeling (I have to come up with a better, more personal denomination though) and then making that tiny moment unforgettable. With this blended musical impression I still have a sour throat and eyes filled with tears listening to a tender indie made by Interpol. Just think about it :).

Thursday, November 5, 2009

Sound, silence, beauty, peace


Mondtam volna már? The Visitor az egyik kedvenc filmem, főként Tarek, a főszereplő miatt, mert talán ez a jazzklubos jelenet a legemlékezetesebb, legmeghittebb pillanat, amiben csak úgy izzik a karakter, teljes fényében megcsillan lelke szépsége. Egy őszinte vallomás dalban, mosolyban, gesztusban, egy más kultúra nyelvén, ami egyszerűen és hazugság nélkül melengeti a lelket, mint egy puha ágy, egy finom ölelés.


(Photo: www.endclub.com/endblog/film)